Ebben a bemutatkozásban nem törekedhetek arra, hogy átfogó képet adjak magamról. Megtettem már részben itt (hipnózisakadémia.hu/bemutatkozás), részben a könyveimben (Az élet megoldóképlete), részben ezen az online tanfolyamon, aztán és van egy összefoglalás rólam a Wikipédia oldalán, és még ki tudja hány helyen találkozhatsz az élettörténetem részleteivel. Ha ide kattintasz, akkor megértheted, hogy miért indítottam YouTube csatornát, ami szintén fontos része a rólam alkotható összképnek.
Amiről itt a lehető legrövidebben beszélni szeretnék, hogy miért alapítottam meg az Omyno Akadémiát.
Sok mérföldkő van az életemben, van olyan, amire nagyon büszke vagyok és biztosan van olyan is, amit egészen másképpen csinálnék, ha megtehetném.
De arra soha, még a legreménytelenebb körülmények között sem gondoltam, hogy valaha olyan intézményt alapítok, ami kifejezetten energiákkal és a láthatatlan világgal foglalkozik.
Most pedig itt állok egy általam létrehozott intézmény élén, amiben rengeteg különböző műfajú, hosszúságú és témájú kurzus között válogathatnak a hallgatók. Büszkén elmondhatom, hogy sokan járnak a képzéseimre és szintén nagyon büszkén kijelenthetem, hogy munkámban remek kollégák támogatnak.
Ezt az Akadémiát – és semmi hasonlót – soha nem alapítottam volna meg, ha én ide járhattam volna akkor, amikor szükségem volt arra, hogy valaki elmagyarázza és megmutassa, hogy mi van a látható világon túl. Az a tapasztalatom, hogy leszámítva az emberiség jelentéktelen hányadát, a legtöbbünknek előbb-utóbb eljön az életében a nap, amikor szükségünk van arra, hogy bizonyosságot szerezzünk arról, hogy mi lehet a földi élet célja és értelme. Ezt az igényt általában szerelmi válság, válás, haláleset, betegség, ezek kombinációja vagy más óriási törés váltja ki. És ekkor az ember kétségbeesetten, de bizakodóan elindul az ismeretlen felé. Én is kétségbeesetten indultam el felkutatni az igaz tudást… és valami egészen elképesztő mennyiségű hülyével sikerült találkoznom, aki mind azt állította, hogy ő az, akinél érdemes kopogtatni.
Sok évbe telt, mire kikecmeregtem a homályból és ráláttam arra, amit köznyelven általában spiritualitásnak neveznek és megértettem a lényegét. Így utólag már kijelenthetem, hogy az útkeresésem évei alatt tanáraim, beavatóim, mestereim legtöbbje drámai felkészületlenségről tett tanúbizonyságot. Ellenben ennek a csodálatos felismerésnek a megszerzése rengeteg időmbe és pénzembe került.
Értem, megértem és el is fogadom, hogy a láthatatlan világ részleteinek az ismerete egyeseknek kitűnő hobbi, másoknak remek szereplési lehetőség, megint másoknak ez a pénzszerzés módja és vannak, akik ártalmatlanul szeretnek fontoskodni. De amikor nagyon rosszul voltam, nem értettem az életemet és nem értettem semmit abból, ami körülöttem történik, nagyon jól jött volna egy iskola, ahol egyszerűen, elérhető áron osztanak meg velem hiteles tudást. Ennek a tudásnak a megszerzése éppen elég nehéz hátráltató tényezők nélkül is.
Fontos, hogy nem azt állítom, hogy az Omyno Akadémia az egyetlen hiteles spirituális intézmény. Feltehetően van másik is, de aki ide beiratkozik, az biztos lehet benne, hogy valódi ismereteket kap. Az Akadémia nem foglalkozik a vallásokkal, és a tekintélyelvűség helyett rávezet az egyenrangúságra, továbbá az elmélet és a gyakorlat harmonizálására törekszik. Ebből következően nem tanítunk olyan elméleti téziseket, amelyeknek nincs köze a gyakorlathoz. Tanáraink – és erre nagyon ügyelek – a hétköznapokban is meg tudják csinálni és alkalmazzák, amit tanítanak. Nem állítunk többet magunkról, mint amik vagyunk: emberek, akik a láthatatlan világ ismeretével és az energiák használatával törekszenek arra, hogy megértsék az életüket és harmonikusabbá formálják azt.
Az Omyno Akadémia ezt a tudást adja tovább, sallangok és okoskodás nélkül. Azért alapítottam az Akadémiát, hogyha szeretnéd magad rengeteg kellemetlen kerülőúttól megkímélni, akkor nyugodtan csatlakozhass hozzánk. Itt – a saját tempódnak megfelelően – a lehető leghamarabb képes leszel olyan ismereteket szerezni, amire szükséged van, hogy megvalósíthasd az életterved, harmóniába kerülj a világgal és önmagaddal.
Salinger Richárd
Az Omyno Akadémia, az Omyno Akadémia Online, a Hipnózis Akadémia és a Meditálunk alapítója
Engem különösebben sohasem érdekeltek a gyanús tanok. Idegesített és mind a mai napig idegesít a spirituális ömlengés. Sokkal ijesztőbbnek találom, ha valaki valamilyen isten nevében hülye, mintha csak úgy saját felelősségére.
Nagyon korán eldöntöttem, hogy író leszek és még be sem fejeztem az egyetemet már népszerű és keresett író voltam. Szorgalmasan tanultam az emberről, foglalkoztatott a pszichológia és a taoizmus, de csak annyira, amennyire egy írónak ez a szakmájához szükséges.
Aztán bekopogtatott a változás – erről sokat írok a könyveimben – és rá kellett jönnöm, hogy elkerülhetetlenül tovább kell fejlődnöm. Csakhogy nem tudtam, merre induljak el. Az útkeresés évei sokáig tartottak, különösen, hogy elég hisztis voltam, mert már úgy gondoltam, találtam egy utat, igazán nem örültem, hogy másikat kell keresnem. Meglátogattam egy csomó látót, jóst, jógaiskolát, a legkülönbözőbb terapeutákat és gurukat. Hosszabb-rövidebb tanfolyamokat végeztem és évekig tanultam különböző terápiás módszereket.
Mivel új dolgokat tanulni mindig is szerettem, nem jelentett problémát a rengeteg információ. Ezzel párhuzamosan kidolgoztam egy energetikai módszert, aminek az a neve: Omyno. Egy szűk évtizede indítottam el a magánpraxisomat, ami nagyon sikeres. Magas gyógyulási aránnyal és sok hálás vendéggel büszkélkedhetek. Előadásokat, tanfolyamokat tartok és igyekszem minél több helyre eljuttatni a gyakorlatban jól működő módszereket és az ezzel járó gondolkodásmódot. Itt tartok most.